„Ölelj, amíg meg nem halsz”, a Huggy Wuggy plüsfigura és ami mögötte van.
A fotó a Jófogás oldalról
Egyre népszerűbb az óvodások és a kisiskolások körében egy kék színű, hosszú lábú, vicsorgó figura. Huggy Wuggy a Poppy Playtime nevű, (elvileg 12 éves kortól ajánlott) horror-videójátékban tűnt fel, ma viszont már több itthoni játékboltban és webáruházban is meg lehet venni a plüssváltozatot, a Youtube-on és a TikTokon pedig százával lehet ijesztő (és kevésbé ijesztő) videókat találni róla.
„A Poppy Playtime egy videójáték, ami gyakorlatilag egy játékgyártó cég gyárába kalauzolja a gamereket. A sztori szerint a cégnél még a ‘80-as években azon kísérleteztek, hogy minél élethűbb játékokat hozzanak létre, többek között a címszereplő Poppyt, a beszélő babát is, ami nemcsak kérdezni tudott, hanem a neki feltett kérdésekre is válaszolt. A játékgyár kísérletei azonban félrecsúsztak, a játékok öntudatra ébredtek, aminek következtében az ott dolgozóknak nyoma veszett. Hogy mi történt velük, arról nem szól a fáma – talán jobb is így –, csak az biztos, hogy egy régi alkalmazott levelet kap az „eltűntektől”, ezért a keresésükre indul, és eltökélt szándéka, hogy felderítse a játékgyár sötét bugyrait. Huggy Wuggy maga is a gyár egyik népszerű figurája volt, és ahogyan a neve is mutatja, arra tervezték, hogy örökre az ölelésébe vonja a gyerekeket, teljesen ártatlan felhanggal. Csakhogy Huggy már nem az a cuki Muppet-szerű figura, aki volt, hanem – a kísérleteknek köszönhetően – egy szellőzőnyílásokban ólálkodó gyilkos, aki hosszú fogait addig mélyeszti az emberekbe, amíg nemes egyszerűséggel meg nem halnak.” (https://www.gamer365.hu/article/huggy-wuggy-tamad-te-sem-tudod-mivel-jatszik-a-gyermeked).
Sajnos az óvodában is megjelent a Huggy Wuggy figura, mint alvótárs. Sok kisgyerek – remélhetőleg – nem ismeri a figura „múltját”, vagyis a háttéradatokat, illetve sem a videójátékot, sem a vele kapcsolatos „jump scare” videókat. Azonban néhányuk rendszeresen játszik az online térben, valamint a Youtube-on kontroll nélkül tud kapcsolatba kerülni a Huggy Wuggy-val.
Ezzel pedig az a legnagyobb probléma, hogy a gyermek a félelmét nem úgy dolgozza fel, mint a felnőttek. A „félelmetes” dologgal újra és újra akar találkozni, mintegy ismerőssé tenni, ezáltal oldva a feszültséget. Ez persze jó annak, aki nem az életkorának megfelelő tartalmat látott és a traumatikus élményt „kibeszéli”. Azonban ha a traumatizáló élményeit az óvodában osztja meg, ezzal a félemét továbbadja – jelen esetben egy vagy több ovistársának.
Egy nem reprezentatív kutatást folytatva az ismerős óvodás-kisiskoláskorú gyerekek között, arról kérdeztem őket, ki hogyan áll a kék szőrmókkal. Akik a szülők előtt azt mondták, „nem tudják ki az a Huggy”, azok is csendben megsúgták később, hogy „de tudják, már látták is a játékot, csak apa meg ne tudja”. Ismerték a dalokat, a figurákat, az epizódok szereplőit. Konkrétan olyat is meséltek, hogy a fiúk azzal rémisztik őket a szünetekben, hogy hátulról csendben megölelik, majd „megölik” (!) őket, egy váratlan pillanatban. („De hát tudod, a fiúk már csak ilyenek…”)!
Szinte minden mesében vannak negatív szereplők, szörnyek, boszorkányok, ijesztő lények. A magyar népi fabulák is tele vannak „rémes” dolgokkal, és valóban: a legkedvesebb meséket sem csak aranyalmaszószból komponálják. A gyerekek az olvasott mesét (szörnnyel, boszorkánnyal, sárkánnyal stb) kettős tudattal hallgatják, tudják, hogy a mese az nem a valóság. Ha a gyermeknek olvassuk a mesét, akkor maga gyárthat hozzá belső képeket, a saját fantáziája és pillanatnyi fejlettsége alapján: ebben pedig a lélek örök bölcsessége segíti: annyit fog befogadni belőle, amennyit éppen elbír és amennyire éppen szüksége van. A kívülről, készen kapott képekben azonban már nem tud működni saját lelki cenzúrája.
A gyerekek egyszerre ijesztőnek és mégis vonzónak találják ezt a szörnyet, még a legkisebbek is.
Szülőként tehát komoly dilemma ez az egész. Ha kizárjuk ezt a tartalmat akkor kvázi burokba kerülnek a gyerekek, és előbb utóbb úgyis hozzájutnak a kortárs kapcsolataikon keresztül, ami azért komoly probléma, mert senki nem fog segíteni feldolgozni amit látnak, amit hallanak. Vagy a kortársaikkal dolgozzák fel, ami szintén okozhat gondokat. A jelenség ugyan másképp hat óvodás és kiskamasz korban, de végeredményében ugyanúgy szorongást idézhet elő a gyerekeknél.
Megoldás lehet, hogy ha a megakadályozni nem is tudjuk az ilyen tartalmak beszivárgását, akkor ezeknek az élére kell állni. Ezért (is) fontos, hogy ismerjük a gyerekeink gondolatait, érzéseit, hogy beszélgessünk velük.... Fontos meghúzni a határokat a család értékrendszere nyomán, a gyerekek egészséges személyiségfejlődését szem előtt tartva. Tudjunk nemet mondani olyan „divatnak” ami a gyerekeinkre rombolóan hat. A felelősségünk nagy. Nem engedhetjük meg, hogy tájékozatlanok legyünk, vagy ködösítsük a gyerekek kapcsán. Beszélgessünk és ne félrebeszéljünk. Bátorítsuk őket és ne bátortalanítsunk! A közeljövő ugyanis sok Huggy-t fog még a nyakukba engedni, de törekedhetünk a gyerekek védelmére már azzal is, ha tudjuk mivel is játszik a gyerek.
Részlet a dalból :
„ Huggy Wuggy vagyok
Bolyhos és ölelni való
Nem akarsz megölelni?
Ölelj, amíg meg nem halsz
Éles fogaim véresen hagynak
Soha ne hívj csúnyának
Ölelj, amíg meg nem halsz
A sötétben foglak várni
Nem menekülsz előlem
Nem tudod, hogy mögötted vagyok?
Közelebb, mint gondolod.
Az én nevem Huggy Wuggy
Bár nem vagyok éhes
Megszeretnélek kóstolni
Csak egy pici falatot”…
Valuné Tóth Tünde -